Stukkó webáruház

MENÜ

Tér­dí­szítő stuk­kó­mű­vé­szet

A belső te­re­ket és a külső fa­la­kat dí­szítő gipszs­tuk­kók je­lentősé­ge az el­múlt év­szá­za­dok­ban, sőt évez­re­dek­ben meg­le­hetősen so­kat vál­to­zott. Vol­tak ko­rok, ami­kor ma­gá­tól ér­tetődő ter­mé­sze­tes­ség­gel al­kal­maz­ták, pél­dá­ul az ókor bi­zo­nyos idősza­ká­ban, vagy a ba­rokk és a ro­ko­kó épí­té­szet­ében, de vol­tak kor­sza­kok – például a ro­man­i­ka vagy a gó­ti­ka ide­jén –, ami­kor szin­te tel­je­sen el­tűn­tek.  Hek­ti­kus­nak is ítél­hető vál­to­zá­sai  min­dig a „nagymű­vé­sze­tek”, az­az az épí­té­szet, a fes­té­szet és a szobrászat stí­lus­vál­to­zá­sa­i­val együtt, azok­kal szo­ros össze­füg­gé­se­ket mu­tat­va tör­tén­tek.

A gipszs­tuk­kó ké­szí­té­séről az első em­lí­tés­re mél­tó em­lé­kek az ókor­ból ma­rad­tak fenn: a ko­ra­be­li le­írá­sok, il­let­ve a ré­gé­sze­ti fel­tá­rá­so­kon előke­rült tö­re­dé­kek ma­gas szín­vo­na­lú stuk­kó­mű­vé­szetről árul­kod­nak. Első fény­ko­ra a ró­mai csá­szár­ság idősza­ká­ra da­tál­ha­tó, ami­kor a bi­ro­da­lom gaz­dag­sá­ga és jó­lé­te ha­tal­mas ma­gán- és ál­la­mi épít­ke­zé­se­ket tett le­hetővé. Az Kr. u. I-II. szá­zad­ban Ró­má­ban, sőt a bi­ro­da­lom tá­vo­lab­bi pro­vin­ci­á­i­ban is nagy hang­súlyt fek­tet­tek a belső te­rek dí­szí­té­sé­re. Ez elsősor­ban a fa­lak fes­té­sét je­len­tet­te, s en­nek alá­rend­el­ve al­kal­maz­ták a stuk­kó­dí­szí­tést. Gyak­ran a fes­tett mezőket el­vá­lasz­tó de­ko­ra­tív, az épí­té­szetből át­vett arc­hi­tek­to­ni­kus rész­le­tek­ként je­len­tek meg a stukkóból készített pár­ká­nyok, a kan­ne­lu­rás pil­lé­rek, a mennye­ze­ti ka­zet­ták, il­let­ve egyéb mo­tí­vu­mok, mint a szőlőle­ve­lek- és für­tök, a  kagy­lók, a pal­met­ták, a ro­zet­ták és  az akan­tusz­le­ve­lek, il­let­ve a fi­gu­rá­lis áb­rá­zo­lá­sok. A több­nyi­re fe­hé­ren ha­gyott, de oly­kor szí­ne­zett és ara­nyo­zott stuk­kók egy­re plasz­ti­ku­sab­bá vál­tak, erőtel­jes fény-ár­nyék já­té­kot te­remt­ve. (Például a Kr. u. 6-ban épült ró­mai Do­mus Tran­si­to­ria fo­lyo­só­já­nak don­gá­val fe­dett bol­to­za­tát vagy Né­ró Kr. u. 65-ben ké­szült Arany Há­zá­nak, a Do­mus Au­re­á­nak te­re­it dí­szí­tet­ték gazdagon ara­nyo­zott stuk­kókkal.)
A stuk­kó ké­szí­té­séről több óko­ri le­írást is­me­rünk, töb­bek kö­zött idősebb Pli­ni­us és Vit­ru­vi­us mun­ká­i­ban ol­vas­ha­tunk so­ro­kat az „opus al­ba­ri­um“-ról. A stuk­kó­min­ták öntőfor­má­val vagy nyo­mó­dúc­cal, il­let­ve sza­bad­min­tá­zás­sal ké­szül­tek, mű­he­lyek­ben előre­gyárt­va vagy in si­tu, a hely­szí­nen. Az  ele­me­ket fel­sze­gez­ték vagy csa­pok­kal erősí­tet­ték a fal­ra. Egy-egy mű­hely na­gyobb te­rü­le­tet lá­tott el gipsz­mun­kák­kal, így meglehetősen gyakoriak a stílusazonosságok, amit a  min­ta­köny­vek ­hasz­ná­lata is erősített. A mes­ter­ség nép­sze­rű­sé­gét jel­zi, hogy Di­oc­le­ti­a­nus ko­rá­ban, a IV. század első éveiben már ipar­sze­rű­en űz­ték a stuk­kó­ké­szí­tést, az ár­ma­xi­má­lá­si ren­de­let pél­dá­ul ki­ter­jedt a stuk­kó­fi­gu­rák mo­del­le­zé­sé­re és egyéb rész­mun­kák­ra is.

E meg­le­hetősen ma­gas fok­ra ju­tott mű­vé­sze­ti ág azon­ban hosszú időre a múlt ho­má­lyá­ba ve­szett, csak a re­ne­szánsz ide­jén, az 1500-as évektől éledt új­ra. Elsősor­ban Ró­má­ban, illetve Ve­len­cé­ben, ahol a hí­re­sen szép pa­lo­ták­ban a mai na­pig is lát­ha­tók az ak­kor ké­szült mű­al­ko­tá­sok. A nagys­tí­lű ve­len­cei re­zi­den­ci­ák­ban és az in­ti­mebb ma­gán­há­zak­ban a stukkók be­bo­rí­tot­ták a fa­la­kat.
Új­ra­fel­fe­de­zé­sük egyéb­ként Gi­o­van­ni da Udi­né­hez köt­hető, aki az 1540-es évek­ben a Pa­laz­zo Gri­ma­ni­ban ké­szí­tet­te hí­res stuk­kó­it. A Ve­len­cé­ben majd Ró­má­ban ta­nu­ló mű­vész­re nagy ha­tás­sal volt az ak­ko­ri­ban felfedezett óko­ri épü­le­tek föld alat­ti te­re­i­nek gaz­dag stuk­kó­de­ko­rá­ci­ó­ja, il­let­ve a fa­lak gro­teszk fes­té­sze­te, ame­lyet stuk­kó­ként is má­sol­tak. A stuk­ká­to­rok képzett, gyak­ran egyéb mű­vé­sze­ti ágak­ban is já­ra­to­sak vol­tak. (Pél­da rá az épí­tész-szob­rász Fran­ces­co Bor­ro­mi­ni, aki­nek stukkóiról előző szá­munk­ban ír­tunk).
Ne­ve­ze­tes a ve­len­cei  dózsepa­lo­ta és ben­ne a „Sa­la del­le qu­att­ro por­te“, is­mer­tebb ne­vén a „Sa­la del­li stuc­chi” (Stukkók terme),  ame­lyen 1574-ben épí­tész­ként And­rea Pal­la­dio, An­to­nio Rus­co­ni, An­to­nio Da Pon­te, festőként Ti­zi­a­no és Tin­to­ret­to, stuk­ká­tor­ként pe­dig Gi­o­van­ni Bat­tis­ta Cam­bi, is­mer­tebb ne­vén Bom­bar­da dol­go­zott. Hí­res ve­len­cei stuk­kó­ké­szítő (egy­ben szob­rász és érem­ké­szítő is) volt Ales­sand­ro Vit­to­ria. A Pal­la­dio ter­vez­te és Ve­ro­ne­se fes­tet­te Vil­la Bar­ba­ro te­re­it (Ma­ser­ben), il­let­ve a dózsepa­lo­ta hí­res „Arany lépcsőhá­zát”, a Sca­la d’ Oro-t dí­szí­tet­te klassz­ikus stí­lu­sú fe­hér stuk­kó­i­val, és San­so­vi­no könyv­tá­rá­nak, a Bib­li­o­te­ca Mar­ci­a­na-nak a sza­lon­ját is az ő ró­mai stí­lus­ban ké­szült, fe­hér és ara­nyo­zott, ki­fi­no­mult mun­kái dí­szí­tik. Ennek ellenére a stuk­kóké­szítők munkáit, bármilyen pompásak voltak is, művészetként csak kevéssé  is­mer­ték el a kortársak, no­ha a pa­lo­ták­ban az épí­té­szek, festők és szob­rá­szok után az utol­só si­mí­tá­so­kat éppen a stuk­ká­to­rok vé­gez­ték.
E né­zet a ba­rokk és a ro­ko­kó ide­jén ­vál­to­zott meg, a fes­té­szet­hez és az épí­té­szet­hez egya­ránt kötődő stuk­kó­szob­rá­szat a nagy­sza­bá­sú vi­lá­gi és egy­há­zi épü­le­te­ken fon­tos sze­rep­hez ju­tott. A kas­té­lyok és temp­lo­mok stuk­kó­dí­sze­i­nek for­má­lá­sát ele­in­te a fa- és kőfa­rag­vá­nyok stí­lu­sa be­fo­lyá­sol­ta,  így la­po­sak és szim­met­ri­ku­sak vol­tak, az épí­té­sze­ti for­má­kat kö­vet­ték, később plasz­ti­ku­sab­bá, já­té­ko­sab­bá vál­tak a fe­lü­le­te­ket szin­te tel­je­sen be­bo­rí­tó fü­zé­rek és in­dák, a fi­gu­rá­lis mo­tí­vu­mok pe­dig mindin­kább el­sza­kad­tak a sík­tól.

 

Egy­re na­gyobb tért hó­dí­tott az il­luzi­o­niz­mus, amely el­mos­ta a határo­kat a va­lós épí­té­sze­ti szer­ke­zet, il­let­ve a fes­tett vagy stuk­kó­ból ké­szí­tett dí­szí­té­sek kö­zött. Kar­tu­sok, kagy­lók, rendkívül gaz­dag nö­vé­nyi or­na­men­ti­ka, kö­zöt­tük plasz­ti­ku­san for­mált fi­gu­rák – put­tók, an­gya­lok, sőt, élethűen megmintázott ál­la­tok – ké­pez­ték a ro­ko­kó jellegzetes mo­tí­vum­vi­lá­gát.
A stuk­kó­ké­szí­tés tech­ni­ká­já­ban területenként ér­zé­kel­ni bi­zo­nyos kü­lönb­sé­ge­ket, de ál­ta­lá­ban leg­alább há­rom ré­teg­ben, egy­re fi­no­mabb össze­té­te­lű anya­go­kat al­kal­maz­va dol­goz­tak a mes­te­rek.  Leg­alul­ra dur­vább szem­csé­jű gipsz és ol­tott mész ke­ve­ré­kéből össze­ál­lí­tott hab­ar­csot hord­tak fel, ezt fi­no­mabb szem­csé­zett­sé­gű ho­mok, gipsz, ol­tott mész és eset­leg már­vány­por­ból ál­ló ré­teg kö­vet­te, míg leg­fe­lül­re enn­él is fi­no­mabb, ál­ta­lá­ban már­vány­por­ból, gipszből és mészből ál­ló, po­lí­roz­ha­tó, ke­mény zá­ró-, il­let­ve egy kré­tás-eny­ves, ala­po­zás­ra ki­vá­ló ré­teg ke­rült. A gyor­san kötő ke­ve­ré­kek­be, a hosszabb meg­mun­ká­lás ér­de­ké­ben gyak­ran kö­tés­las­sí­tót, több­nyi­re eny­vet tet­tek. A le­írá­sok gya­kor­la­ti ta­ná­cso­kat is tar­tal­maz­tak, pél­dá­ul fel­hív­ták a fi­gyel­met ar­ra, hogy a mész mi­nél idősebb le­gyen, ne­hogy utó­la­go­san és a fa­lon ol­tód­jon, mert ak­kor hó­lya­gok ke­let­kez­het­nek, vagy hogy a hab­arcs szi­lárd­sá­gát csök­kentő agya­gos ho­mok he­lyett fo­lya­mi ho­mo­kot hasz­nál­ja­nak. 
A ba­rokk, majd ro­ko­kó stí­lus ter­je­dé­sét az itá­li­ai, főként Co­mo vi­dé­kéről szár­ma­zó ván­dor­ló stuk­ká­to­rok, il­let­ve a met­szet- és min­ta­la­pok ter­je­dé­se se­gí­tet­te. Míg a XVI. szá­zad­ban az erőtel­je­sen arc­hi­tek­to­ni­kus, úgy­ne­ve­zett stuk­kó­ke­re­tes – fest­ményt, tük­röt és egyéb fa­li dí­szít­ményt ke­re­tező – de­ko­rá­ció volt a jel­lemző, egy év­szá­zad­dal később a stuk­kó­kö­pe­nyes el­já­rás ter­jedt el. Így ké­szült a sár­vá­ri Ná­dasdy-kas­tély egyik ­szo­bá­já­nak mennye­ze­ti de­ko­rá­ci­ó­ja is, amely­nél a sza­bad kéz­zel min­tá­zott dí­szít­mény a fal­ra fel­ra­kott stuk­kó­ré­tegből bon­ta­ko­zik ki.
Fran­cia­or­szág­ban a sok is­mert kas­tély­belső mel­lett a Ger­ma­in Boff­rand (1667-1754)  ter­vez­te Ho­tel de So­u­bi­se her­cegnői ter­me a kor­szak egyik leg­szebb ro­ko­kó en­te­riőrje, amely­nek fa­la­it és mennye­ze­tét ara­nyo­zott stuk­kó­fi­lig­rá­nok dí­szí­tik. Az épí­té­szet-szob­rá­szat-fes­té­szet és stuk­kó­mű­vé­szet szo­ros össze­fo­nó­dá­sát mu­tat­ja dél-né­met te­rü­le­ten az Asam-csa­lád te­vé­keny­sé­ge, a még ba­rokk stí­lus­ban al­ko­tó apá­nak és már a ro­ko­kó íz­lés­vi­lá­gát kép­vi­selő fi­a­i­nak mun­kái. A stuk­kó­ké­szítő Egid Qu­i­rin és test­vé­re, az épí­tész és festő Cos­mas Da­mi­an Asam  wel­ten­bur­gi ko­los­tor­temp­lo­ma már az érett ro­ko­kó gaz­da­gon dí­szí­tett stí­lu­sát mu­tat­ja.  Egy má­sik né­met test­vér­pár, a festő Jo­hann Bap­tist és a stuk­kó­ké­szítő-épí­tész Do­mi­ni­kus Zim­mer­mann az or­na­men­ti­ka ki­a­la­kí­tá­sá­ban al­kot­tak je­lentőset: a ba­jo­ror­szá­gi Wi­es ko­lostor­temp­lo­má­ban szin­te el­tö­röl­ték az épí­té­sze­ti szer­ke­zet és a dí­szítőmű­vé­szet kö­zöt­ti ha­tár­vo­na­lat. A XVI­II. szá­za­di Ang­li­á­ban is meglehetősen gazdagon díszítették a te­reket  stuk­kó­val, a belső pazar alakítása gyakran mondott ellent a  szi­go­rúbb,neopal­la­di­a­nus külsőnek.

 

A stuk­kó­mű­vé­szet vissza­szo­ru­lá­sa a XVI­II. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben je­lent­kező klasszi­ciz­mus­hoz köt­hető, ami­kor a belső te­rek de­ko­rá­ci­ó­ja is vissza­fo­got­tab­bá vált. Új­ra­éle­dé­se száz év­vel későbbre, a his­to­riz­mus idősza­ká­ra te­hető, a sor­ra épülő szín­há­zak és hang­ver­seny­ter­mek, ki­sebb vá­ro­si pa­lo­ták és vi­dé­ki kas­té­lyok ne­os­tí­lus­ban fe­lé­pí­tett te­re­it, il­let­ve a bér­há­zak első eme­le­ti (pi­a­no no­bi­le) rep­re­zen­ta­tí­vabb la­ká­sa­it dí­szí­tet­ték e ré­gi tech­ni­ká­val. Ezek azon­ban igazán újat, ön­ál­lót nem hoz­tak lét­re, a múlt­ból me­rí­tet­tek és an­nak for­ma­kin­csét al­kal­maz­ták.
Nap­ja­ink­ban a ré­gi épü­le­tek fe­lú­jí­tá­sá­nál jut elsősor­ban sze­rep­hez a stukkó, il­let­ve funk­ci­o­ná­lis al­kal­ma­zá­sa ke­rülhet előtér­be. A gip­szet azonban mind gyak­rab­ban he­lyet­te­sí­tik könnyű mű­anya­gok­ból ké­szí­tett, fest­hető és egy­sze­rű­en fel­sze­rel­hető-ra­gaszt­ha­tó, ol­csóbb, az ere­de­tit után­zó pro­fi­lok, ro­zet­ták, ame­lyek a XXI. szá­zad gyor­san vál­to­zó lak­be­ren­de­zé­si igé­nye­i­hez job­ban al­kal­maz­kod­nak, ám a stuk­kó­mű­vé­szet haj­dan volt fény­ko­rá­ra már nem­igen em­lé­kez­tet­nek.

 

Szerző: Ru­bócz­ki Er­zsé­bet

 

Hírek

  • Stukkó Webáruház
    2010-06-08 17:46:13

    www.díszléc.com

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    .

Asztali nézet